VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


GYÖRÖK György, alsóeőri
( Pápa, 1815. április 25. - Tiszaabádszalók, 1888. szeptember 27. )

jogász, nyomdász, újságíró, szerkesztő

Eredeti foglalkozása köz- és váltóügyvéd. A szabadságharc aktív résztvevője, Világos után hadbíróként osztrák érzelmű tiszteket ítélt el, ezért bujdosnia kellett. Egy ideig jegyzőként dolgozott Devecserben, itt 1857–1858-ban szerkesztette a Színműkedvelők Évkönyvét, írt, rendezett, sőt színészkedett is. Megalakította és vezette a Devecseri Színjátszók Körét. Az Emlékkönyvbe írt a devecseri várról egy ismertetést, amelyhez egy fametszetet is készített. 1861-ben Balatonfüredre költözött. Itt alapította meg időszaki és idényjellegű lapját, a Balaton-Füredi Naplót, amelynek első száma 1861. június 15-én, az utolsó 1863. szeptember 9-én jelent meg. Egy kisebb könyvnyomda működtetésére 1862-ben kapott engedélyt és ettől kezdve a lapot is maga készítette. Egy év múlva nyomdájával együtt Sopronban költözött, innen 1866-ban Keszthelyre települt. Még ebben az évben megindította a Balaton c. borászati, közgazdasági, szépirodalmi és társasági lapot, amely összesen öt számot ért meg. Később Budán, Somorján és Jászberényben tanár, végül Abádszalókon állapodott meg, ahol leánynevelő intézetet alapított. Emléktáblája Balatonfüreden a Ferencsik János Zeneiskola falán 1990-től látható.
  M.: Eljárások s okiratok elemzése, helységbírák számára. Pest, 1853. – A község bírája, vagy eljárások törvénykezési küldöttségekben. Pest, 1854. – Margitsziget történelme... Kassa, 1875–1876.
  I.: LUKÁCS Károly: A Balaton-vidéki hírlapirodalom első negyedszázada (1861–1885). = MKSzle., 1944. 1. sz. – FÜZES M. Miklós: Adatok ~ és Györök Leó életéhez. = VpMMK., 3. Vp., 1965. – SZEGLETI Ildikó: Veszprém megye nyomdászata 1860–1920. Vp., 1978. – H. SZABÓ Lajos: Somló környék részvétele az 1848/49. évi szabadságharcban. Pápa, 2003. – BfÉL – KhÉL – Tilhof.